A metabolikus szindróma és a terhességi komplikációk
2017.12.10 Vissza a bloghoz

Szerző: dr Béres László

Ha evolúciós perspektívából nézzük az emberi táplálkozás változásait, akkor aztlátjuk, hogy több százezer évig a táplálékhiány volt a jellemző, amelyet aztán hirtelen váltott fel a nyugati társadalmak táplálékbősége, amelyhez az emberi szervezet a mai napig képtelen volt alkalmazkodni. Ennek sajnos, számos krónikus un. civilizációs betegség,például: magasvérnyomás, cukorbetegség, elhízás, lehet a következménye.
Gerald Reaven érdeme, hogy a civilizációs betegségek szerteágazó klinikai tünetei között kauzális kapcsolatot fedezett fel és megalkotta 1988-ban a Metabolikus X szindróma fogalmát.A szindrómát jéghegyhez lehet hasonlítani, melynek a tengerből kiemelkedő csúcsai képviselik az egyes komponenseket, míg a mélyben az inzulinrezisztencia rejtőzik. Az elmélet sok összefüggésre adott logikus magyarázatot, de magának az inzulinrezisztencia kifejlődésének mechanizmusát, a komponensek valódi közös gyökerét ezzel nem sikerült tisztázni, továbbá azt sem, hogy a metabolikus szindróma, hogyan öröklődik át anyáról gyermekére és hogyan idéz elő reproduktív zavarokat, terhességi komplikációkat. Erre a metabolikus folyamatok nem adnak választ. Ehhez még mélyebbre kell ereszkedni, egészen az immunrendszer szintjéig.
Aztán felismerésre került, hogy a metabolikus szindróma egy hiperinflammációs állapot.
De hogyan alakul ez ki?
Ideális világban az immunválasz két fázisa, az iniciációs és rezolúciós fázis, egyensúlyban van. A valóvilágban azonban a két fázis gyakran nem felel meg egymásnak. Ha az iniciációs fázis intenzitása fokozódik és ezt nem követi megfelelő rezolúció, akkor a szervezet inflammációs szintje emelkedik.
Molekuláris szinten a két fázis közötti váltást egy transzkripciós faktor, a NFkB végzi. Iniciációs fázisban nő, rezolúciós fázisban pedig csökken az aktivitása.
Mindez a természetes immunrendszer szintjén zajlik, és az evolúció során úgy alakult ki , hogy mindkét fázis működéséhez elengedhetetlenek egyes növényi eredetű tápanyag-ágensek. Ezek gátolják vagy aktiválják az NF-kB működésétés eszerint oszthatók fel inflammációs vagy antiinflammációs nutriensekre.
Az egyik legfontosabb pro-inflammációs nutriens az Omega-6 zsírsav, mert az eicosanoidok építőkövei. Ide tartozik még a telített zsírsavak, és a szénhidrátok (túlzott bevitel esetén). Anti-inflammációs mikronutriensek közé tartozik az omega-3 zsírsavak és az antioxidáns polifenolok.
Az étkezési omega-6 zsírsavak, —de obezitászban a zsírszövetből kiáramló telített zsírsavak is—, hormonszerűen viselkednek: aktiválják a TLR4-et és a hozzátartozó szignál-utakat, melyek hatására a NF-kB transzlokálódik a nucleusba és kötődik a proinflammációs citokin-gének promoter régiójához és berobbantja a TNFalfa, IL-6 és Pro-IL-1B és sok más citokin expresszióját. A metabolikus és az inflammációs rendszernek ezt a kapcsolatát metaflammációnak is nevezik.
További kapcsolatot jelent, hogy a proinflammációs citokinek növelik az inzulin-receptor szerin-foszforilációját, megszakítva ezzel annak szignál-mechanizmusait, tehát, az inflammációs szint emelkedésével az inzulinrezisztencia is fokozódik.
Az étkezési Omega-3 zsírsav ezzel ellentétesen hatva, a GPR120 transzmembrán receptorhoz kötődik és gátolja a NF-kB-t, és ezzel nagyon fontos anti-inflammációs hatást fejt ki, értelemszerűen csökkentve ezzel az inzulinrezisztenciát.
Más metabolikus diszfunkció is emelheti az inflammációs szintet: egészen az oxidatív stresszen át a glikozilált proteinekig. Ezeknek közös jellemzője, hogy mindenegyes esetben fokozódik a NF-KB aktivitása.
Kiemelném a delta-6 és a delta-5 deszaturázokat, amelyek az omega-6 zsírsav-arachidonsav átalakulás sebesség-meghatározó enzimei és amelyeknek legfontosabb aktivátora az inzulin. Ezért amár kialakult inzulinrezisztenciában és kompenzatórikus hiperinzulinémiában nő az arachidonsav és az abból képződő erősen proinflammációs prosztaglandinok szintje.
A deszaturázok azonban Janus-arcú enzimek, mert klinikailag kedvező, anti-inflammációs hatásra is képesek, ha a szubsztrátjuk Omega-3 zsírsav.
Az omega-3 zsírsavakból —- az eicosapentánsavon és docosahexánsavon keresztül— rezolvin, protectin és marezin szintetizálódik, amelyek pro-rezolúciós hatásúak és az immunrendszert vissza tudják hozni az equilibriumba, főleg a makrofágok inflammációs státusának megváltoztatásán keresztül.
A probléma az, hogy a mai nyugati étrendben az esszenciális omega 6 és omega-3 zsírsavak aránya 16:1-hez ….. az 1:1 arány helyett, mint ahogy az volt a történelem előtti időkben.
Ezért aránytalanul hangsúlyossá válik az inflammációs eicosanoidok jelenléte szervezetünkben.
A szisztémás inzulinrezisztencia kialakulása a hipotalamuszban kezdődik. A túlzott kalóriabevitel ill. a zsírdús étrend ——– metaflammációs mechanizmuson keresztül—— már 24 órán belül inzulin és leptinreziszenciát okoz a neuronokban és gliasejtekben, melynek hatására a jólakottságérzés csökken és az éhségérzet növekedik, amely további kalória-bevitelt fog eredményezni.
Egyszercsak a zsírszöveti zsírsejtek expanziója és kapacitása eléri maximumát, amely előbb-utóbb sejtenbelüli hipoxiát, inflammációt és inzulinrezisztenciát okoz. Ez utóbbi miatt a hormonszenzitív lipáz aktivizálódik, fokozva a lipolízist és a zsírsav-szint emelkedik. Mindez a zsírdús étkezés után 2-3 hónappal indul be.
A zsírsavak a májban és izomrendszerben lipotoxicitást okoznak.
A máj a Kupfer-sejtjeinek inflammációs válaszai miatt a májban is fokozódik az inzulinrezisztencia és beindul a glikogenolízis, és a kiáramló glukóz a szisztémás inflammációs szintet tovább emeli.
Az izom inzulinrezisztenciájának kialakulásában a más szervekből származó citokinek és a palmitinsavból képződő ceramidek játszák a főszerepet.
Az inzulinrezisztencia így válik szisztémássá, amely aztán az egész szervezet inflammációs szintjét tovább emeli.
A bélhám inflammációs státusza nagymértékben befolyásolja a szervezet inflammációs szintjét, már csak hatalmas felülete miatt is.
A tápanyagokkal szembeni immuntoleranciát a speciális IgG4 antitest biztosítja, amely az ételantigénekkel kapcsolódva az inflammációs választ lefelé szabályozza. Túlzott tápanyagbevitel esetén az IgG4 koncentrációja annyira megemelkedhet, hogy az immuntolerancia megszűnik és a bélhámon landoló tápanyagok inflammációt indítanak be.
Ennek hatására a bélhám permeabilitása fokozódik: cytokinek, immunmediátorok, baktériumok vagy azok lipopoliszaharid komponensei kerülnek a véráramba, endotoxémiát okozva és az egyes szervekbe jutva ott gyulladásos immunválaszt generálnak és tartanak fenn..
A bél mikrobiótája szintén nagy hatással van a bélhám és az egész szervezet inflammációs státusára.
Eddig mindössze egy randomizált trial vizsgálta a mikrobióta és a metaflammáció közötti kapcsolatot. Ebben táplálkozási és probiotikus interventióval jelentősen csökkentették a várandós glukóz-szintjét és súlygyarapodását a terhesség során és még azután is:
LaitinenK, Poussa T, Isolauri E. Nutrition, allergy, mucosal immunology and intestinal microbiota group probiotics and dietary counselling contribute to glucose regulation during and after pregnancy: a randomised controlled trial. Br J Nutr. 2009;101:1679-87
Hyperinflammációs státuszban az endometrium csökkent receptivitása meghatározó jelentőségű a kedvezőtlen terhességi kimenetel kockázatának fokozódásában:
ilyenkor csökken az endometrális strómális fibroblasztok decidualizációja, fokozódik Az NK-sejtek alloimun reakciója és az endometriumban proinflammációs citokin-profil alakul ki, melynek következtében jelentősen csökken a trofoblasztok proliferációja, migrációja és inváziója, kiváltképp a spirális artériákat érintő endovaszkuláris trofoblast invázió, és ezek növelik a vetélés,koraszülés, a kis születési súly és a terhesség-indukálta magasvérnyomás kifejlődésének rizikóját.
Hyperinflammációs státuszban romlik az anyai immuntolerancia, a lepény elleni alloimmun-válasz felerősödik, hisztológiailag pedig krónikus villitisz és intervillozitisz, deciduitisz észlelhető.
Ezekben az esetekben a lepényi szövetekben aktiválódnak a NLRP3/inflammasoma multi-proteinkomplexek, amelyek a caspase-1 segítségével a pro-formát átalakítják érett IL-1β-ává.
Ez 2 ok miatt fontos :
az egyik az, hogy az IL-1B inzulinrezisztenciát okoz a lepényben is, ami az aminosav-transzporterek down-regulációját vonja maga után, azaz csökken a lepény tápanyagellátó képessége, ami fokozza a magzati növekedési restrikció veszélyét a terhesség későbbi szakaszában.
a másik ok, pedig az, hogy az IL-1B nagyon erős apoptotikus ágens és így hat a szinciciotrofoblasztokra is. Az elhalt, leváló részecskék csökkentik az utero-placentális perfúziót, ezáltal hipoxiát, endothel-diszfunkciót, trombózist okoznak, és ezek együttesen indítják be a pre-eclampsiához vezető molekuláris hatások kaszkádját.
Hiperinflammációs státuszban, a várandós szervezetéből transzplacentálisan jutnak a gyulladásos citokinek a magzatba, ahol gén-expressziók felfelé-szabályozásával és azok epigenetikai bevésődésével életreszólóan megemelheti az inflammációs-szintet, kedvezőtlenül befolyásolva a hormonális és metabolikus folyamatokat a későbbi életszakaszokban is.
A terhességi és a magzati hiperinflammációs állapot döntőfontosságú a gyermekgyógyászati imprinting betegségek gyakoriságának emelkedésében és a felnőttkori elhízás, magasvérnyomás, inzulinrezisztencia, cukorbetegség és metabolikus szindróma kockázatának fokozódásában.

Ezért a terhesség egy vissza nem térő lehetőség az anya szülés utáni és a magzat gyermekkori és felnőttkori metabolikus komplikációinak megelőzésére.
Ehhez azonban szükség van a terhességet megelőző testsúlykontrollra illetve a terhesség során követendő étrend jelentőségének alapos újraértékelésére.

írta: dr Béres László